Cégismertető

Társaságunk 2002. május 25-én jött létre egy 1998 óta működő betéti társaság és egy magánvállalkozás összevonásaként, de nem jogutódjaiként. Nevét a betéti társaságról, a CARTEL Vagyonvédelmi és Szolgáltató Bt.-ről kapta.

Cégünket a tulajdonosok azért hozták létre, hogy a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói szolgáltatásokat igénybevevők, illetve az e szolgál-tatások gyakorlása során érintettek személyhez fűződő jogai, vagyoni érdekei sérthetetlenségére irányuló biztonsági igényeket érvényesíthessük.

Célunk egy olyan komplex vagyonvédelmi szolgáltatás nyújtása, amely a reális árat, egyben kiváló minőséget igénylő és elváró piaci követelmények kielégítését tartja elsőrendű feladatának.

A kezdetben kizárólag alvállalkozói jogviszonyban, a későbbi fejlődés eredményeként már fővállalkozásban is személy- és vagyonvédelmi tevékenységet folytató társaságunk 2003-ban és 2004-ben bekerült a HUNGARY ON THE NET angol nyelvű kiadványba, amely az Európai Unió országaiban népszerűsíti Magyarországot, a magyar gazdaság szereplőit. A kiadványban - amelyben többek között Magyarország összes minisztériuma, gazdasági kamarája, vezető termelő, szolgáltató vállalatai, kulturális intézményei találhatóak meg -, cégünkön kívül csak egyetlen más vagyonvédelmi vállalkozás kapott helyet.

Cégfilozófiánkat hűen fejezi ki jelmondatunk: BIZTONSÁG-BIZALOM-VÉDELEM, mely kifejezi, hogy Megbízóink biztonságban érezhetik magukat, mert megadták nekünk azt a bizalmat, hogy mi láthatjuk el értékeik, vagyontárgyaik, életük, testi épségük védelmét

A megbízható szakmai szolgáltatási színvonal folyamatos biztosításával tudtuk megalapozni a vagyonvédelmi piacon kivívott jó hírnevünket, erősíteni meglévő piaci pozícióinkat. Társaságunk fejlődési íve töretlen, évről-évre egyenletesen nő a nettó árbevétel, a komplex szolgáltatásokat igénybevevő megbízói kör.

 

Tevékenységi köreink

A Társaság fő tevékenységi köre a nyomozási, biztonsági tevékenység végzése, a hozzá kapcsolódó személy- és vagyonvédelmi feladatok végrehajtása.

E tevékenységi körön belül ellátjuk a megbízási szerződésben rögzített, az objektumok védelméhez kapcsolódó fegyveres és fegyver nélküli őrszolgálati, porta-, és járőrszolgálati, valamint rakományellenőrzési feladatokat, igény szerint kutyás személy- és vagyonőrök, recepciósok, telefonközpont-kezelők, hostessek biztosítását. Vállaljuk vagyonvédelmi, személyvédelmi, rendezvénybiztosítási, pénz- és értékszállítási, takarítási szolgáltatás nyújtását.

Fő tevékenységi körünkhöz kapcsolódva biztosítjuk videokamerás figyelő hálózatok, felügyeleti rendszerek, vagyonvédelmi, riasztó és átjelző, továbbá munkaidő nyilvántartó és beléptető rendszerek tervezését, garanciális kivitelezését, karbantartását, javítását, üzemeltetését is.

Megbízás alapján üzleti partnereket érintő átvilágításokat, információgyűjtő, elemző tevékenységet végzünk, amelyet írásos összegzésben juttatunk el megrendelőinkhez. A magánnyomozói tevékenység végzéséhez rendelkezünk a szükséges rendőrhatósági tevékenységi engedéllyel, kamarai tagsággal, szolgáltatási felelősségbiztosítással.

Készek vagyunk üzleti tárgyalások, zártkörű megbeszélések zavartalanságának biztonságtechnikai felderítő eszközök felhasználásával történő biztosítására. A magánnyomozói tevékenység végzéséhez rendelkezünk a szükséges rendőrhatósági tevékenységi engedéllyel, kamarai tagsággal, szolgáltatási felelősségbiztosítással.

Referenciákkal rendelkezünk a vagyonvédelmi szolgáltatások területén irodaházakban, pénzintézetekben, építőipari- és termelőüzem telephelyeken, különféle szolgáltató és kereskedelmi tevékenységet folytató cégeknél, szállodákban és mezőgazdasági egységeknél.

 

A vagyonvédelmi szolgáltatási folyamat főbb jellemzői

A Társaság fő profilját jelentő vagyonvédelmi szolgáltatások végrehajtását a feladat jellegének, valamint tárgyának megfelelően, a Megbízók igényeit figyelembe véve terveztük meg, illetve teljesítjük, amelynek lényegi elemei a következők:

Ajánlattétel, illetve szerződéskötés

A Társaságnál csak alapos előkészítő tevékenységre építve történhet. Alapelvünk, hogy „látatlanban” nem adunk ajánlatot. Az ajánlatadást megelőzi a kockázatfelmérés, mellyel célunk - a cégünk által kötött szakmai és általános felelősségbiztosítási határokkal összhangban - felmérni az őrzendő objektum, személy, illetve más speciális feladat ellátását igénylő biztonsági helyzetet, a meglévő védelem gyenge pontjait, és a konkrét veszélyeztetettségi szint meghatározását követően objektív javaslattétel az optimális védelmi rendszer kialakítására.

A kockázati tényezők feltárása mellett javaslatot teszünk az általunk szükségesnek tartott személyi állomány létszámára és a technikai felszereltség mértékére is.

Kiválasztási, képzési elvek

A Társaságnál foglalkoztatott személy- és vagyonőrök rendelkeznek a tevékenység végzéséhez szükséges alapképzettséggel és hatósági jogosítványokkal, ezért a céghez történő felvételüknek jogi akadálya nincs. Ettől függetlenül a jelentkezők ellenőrzésére minden lehetséges legális eszközt és módszert felhasználunk.

A jelölteket - figyelembe véve a várható beosztást - a megbízói igényeknek való megfelelés szempontjából értékeljük. Meggyőződésünk, hogy csak jó szakmai felkészültségű és stabil személyiséggel rendelkező vagyonőr képes a tőle elvárt jó teljesítményre. Pénzintézetek esetében külön figyelmet fordítunk leendő munkatársaink megjelenésére, kommunikációs képességeikre.

A felvett munkatársak részére kéthónapos próbaidőt határozunk meg, mivel csak megfelelő elméleti és gyakorlati felkészültségű, a Megbízó elégedettségét is kivívó, fegyelmezett munkatársak véglegesítésére kerülhet sor. Fontosnak tartjuk a próbaidő alatti szolgálatellátás minőségi ellenőrzését, a vagyonőrök gyakorlati intézkedési képességének kontrollját, a személyi állomány folyamatos szűrését.

Minden feladat beindítása előtt speciális, a Megbízóval egyeztetett helyi Őrszolgálati Utasítás előírásaira alapozott képzésben részesítjük az abban résztvevő munkatársakat, melynek során ismertetjük a Megbízók, illetve Társaságunk elvárásait, a megbízási szerződésben rögzített követelményeket.

A szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása

A munkaerő kiválasztása a Megbízó elvárásainak megfelelően történik. Foglalkoztatottjaink személy- és vagyonőri igazolvánnyal rendelkező, kiképzett, formaruhás, Társaságunk által hitelesített kitűzővel ellátott személyek. Csak a Megbízó igényeinek dokumentáltan megfelelő végzettségű, képzettségű foglalkoztatottakkal köt cégünk szerződést.

Formaruhájuk: dzseki, (vagy zakó), pantalló (szoknya), nyakkendő, ing, télikabát vagy téli dzseki, fekete baseball sapka, prémes téli sapka.

A vagyonőri állományt a mindenkori megbízói igényeknek és a törvényben foglalt előírásoknak megfelelő felszereléssel látjuk el. A vagyonőri feladatok végrehajtását, a folyamatos kapcsolat-tartást segíti elő az általunk biztosított korszerű URH adó-vevők rendszeresítése.

Cégünk rendelkezik a fegyveres őrzés-védelmi feladatok ellátásához szükséges hatósági engedélyekkel, fegyverekkel, illetve a biztonságos pénz- és értékszállításhoz szükséges gépjárműparkkal.

A szolgáltatásteljesítés szakmai, irányítási feladatai

Már a szerződés előkészítése során kijelöljük a vagyonvédelmi szolgáltatás szakmai felelősét, akinek az alapfeladata a kockázatfelmérés végrehajtása, az ajánlatadás, a szerződés előkészítése, a szükséges vagyonőri létszám, formaruházat, technikai eszközök és felszerelés biztosításának a koordinálása, a kiválasztás és a felvétel lebonyolításában való részvétel, a bevezető és a speciális képzés lefolytatása, továbbá a szükséges szakmai dokumentáció (helyi Őrszolgálati Utasítás, Biztosítási terv stb.) elkészítése.

A munka megkezdésekor a Megbízó vagy annak képviselője jelenlétében átadás-átvételi eljárást hajtunk végre, amelynek személyes irányítása a szakmai felelős feladata. A folyamatról, illetve a szolgáltatás befejezéséről Vagyonvédelmi átadás/átvételi jegyzőkönyvet veszünk fel.

Az első hónap tapasztalatai alapján felülvizsgáljuk a vagyonvédelmi rendszert, a szükséges változtatásokat - a Megbízóval egyeztetett - helyi Őrszolgálati Utasításban rögzítjük.

A foglalkoztatottakkal történő pénzügyi elszámolás a Megbízóval és a foglalkoztatottal egyeztetett teljesítésigazolás alapján történik.

Kontrolltevékenység

A szolgáltatások végrehajtását a Társaság vezetői és a kijelölt szakmai felelősök meghatározott rend szerint ellenőrzik. Az ellenőrzés a közvetlen felügyeletet ellátó személyek részéről heti két-három alkalommal - indokolt esetben soron kívül -, a vezetői felügyeleti ellenőrzés pedig havi rendszerességgel történik. Az ellenőrzések során az eltéréseket azonosítjuk és megszüntetésükre intézkedünk. Az ellenőrzésekről és a szolgáltatás eseményeiről feljegyzéseket készítünk.

A vezetői és megbízói ellenőrzések során feltárt különböző szolgálati szabálytalanságok, fegyelmezetlenségek, a kiadott utasítások és szabályzatok megsértése esetén a Társaság által kiadott Fegyelmi Kódexben rögzített, a személy- és vagyonőrökre kiszabható szankciók alkalmazására kerül sor. Alvállalkozó által foglalkoztatott személyek esetén minden esetben élünk a megbízási szerződésben rögzített jogainkkal.

Megbízói észrevételek, panaszok kezelése

A szolgáltatás elvégzése alatt a Megbízóval folyamatos kapcsolatot tartunk és észrevételeit, javaslatait figyelembe véve intézkedéseket dolgozunk ki a tevékenységünk javítására.

Kiemelten kezeljük a Társasághoz szóban (személyes találkozáskor, telefonon) vagy írásban (levél, fax, e-mail) érkező, a Megbízó által tett észrevételek, bejelentések, panaszok soron kívüli elintézését.

Az esetleges reklamáció beérkezéséről, a kivizsgálás megkezdéséről haladéktalanul értesítjük a reklamációt tevőt, a reklamációs ügyet minden esetben kivizsgáljuk. A vizsgálatot lehetőleg egy héten belül - bonyolultabb ügyekben egy hónapon belül - lezárjuk. A vizsgálat lezárásáról, a kivizsgálás eredményéről a reklamáció tevőt - a vizsgálat lezárását követő 3 munkanapon belül - értesítjük.

A végrehajtás tényét, valamint az intézkedés hatékonyságát folyamatosan ellenőrizzük, és nem hatékony korrekciós intézkedés esetén új intézkedést rendelünk el.

CARTEL SECURITY KFT 2008

BIZTONSÁG - BIZALOM - VÉDELEM

weboldalkészítés, webfejlesztés